Van a magánkiadásban egyfajta különlegesség, szépség, bátorság, őszinteség, remény, talán az ismeretlentől való félelem is. Különösen akkor, amikor valaki az első könyvét készül kiadni. Az is lehet, hogy körülöleli a csalódottság, de talán még az elutasítottság nyomasztó érzése is.

Mindenki másképp éli meg és mindenki másképp is csinálja. Van viszont három szempont, amiben biztos, hogy minden szerző hasonlóan gondolkozik:

• Egyre többen látják be (szerencsére), hogy a magánkiadás nem ciki – hisznek ugyanis annyira a könyvek erejében, a mondanivaló fontosságában, a közlés szükségességében, hogy ezt az utat válasszák.
• Aztán vágynak a népszerűségre, akár kimondják, akár nem. De valahol mindenkiben ott lapul a remény, hogy hazai és nemzetközi közönség előtt is valóban ismert és elismert legyen.
• Végezetül keresik a megoldást, hogyan adhatják el eredményesen a könyveiket. Mindegy, hogy saját maguk adják azt ki, netán egy nagy kiadó neve alatt látta meg alkotásuk a napvilágot: az értékesítésbe munkát kell fektetni. És nem is keveset.

Van egy szerző Az én könyvem oldalán. Elképesztően cuki, szerethető, olyan igazán belefeledkezős, humoros családregényt írt Család a dombon címmel. Patak Gyöngyvér nem bízta a véletlenre könyvének sorsát. Biztosra akart menni.

Olyannyira jól sikerült neki, hogy nem sokkal a nyomdai munkálatokat követően alig maradt néhány eladható példánya (mert előértékesítette szinte az összeset), és alig pár hónappal a megjelenést követően már el is készült a 2. kiadással.

Hogy csinálta? Nos, megkérdeztem és mutatom is. Ha valakinek, hát neki el lehet hinni, hogy ez így, ebben a formában valóban működőképes.

Mi volt Gyöngyvér célja? Bizony-bizony

• szeretett volna eljutni a célközönségéhez (népszerűség iránti vágy);
• pénzt szeretett volna keresni az írással (értékesítés kimaxolása)
•  osztott-szorzott, és rájött, ha jól csinálja, akkor igenis megéri magánúton kiadni a könyvét ( vagyis a magánkiadás valóban nem ciki, sőt).

Gyöngyvér a marketinget a tervezett megjelenés előtt kb. 3 hónappal kezdte el. A nyomtatásba (ami a könyvkiadásnál a legmagasabb tétel, amennyiben nagyobb darabszámban gondolkozunk) ugyanis nem szeretett volna saját tőkét beletenni, ezért úgy döntött, hogy előfinanszírozással fedezi a költségeket.

1. Elkezdett kommunikálni arról, hogy könyvet ír, illetve hogy közel jár a befejezéshez.
2. „Bétázókat”, azaz előolvasókat keresett (FB posztban). A kéziratot 40 előolvasónak küldte el, és nagyjából a felétől kapta vissza részletes/kevésbé részletes visszajelzésekkel, javításokkal, javaslatokkal. (Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy a több szem többet lát elvén ez egy nagyszerű megoldás, amihez szorosan kapcsolódik, hogy terjed a könyv híre. A kézirat szerkesztéséhez azonban kifejezetten ajánlott szakember megbízása.)
3. A „Bétázók” véleményét közzétette Insta és FB-platformjain (ez lehet saját, írói vagy kifejezetten a könyvnek létrehozott felület) – a posztokat jól meghashtagelte.
4. Amikor már a végső szerkesztés vége felé járt, a honlapján elkészítette a megrendelőoldalt, ahol előrendeléssel lehetett megvásárolni a könyvet, a tervezett megjelenés előtt kb. 4-6 héttel. Így látta, hogy nagyjából mekkora mennyiséget célszerű nyomtatni, továbbá a befolyt összegből fizetni tudta a nyomdaköltséget.
5. Minden folyamatról rendszeresen posztolt, a nyomdából is kért fotókat, de ugyanúgy a szállításról, otthoni csomagolásról, dedikálásról stb.
6. Közben megkereste a célközönsége néhány általa is követett influencerét, hogy egy-egy megosztással, rövid bemutatással segítsenek terjeszteni a hírt a megjelenésről.
7. Felvette a kapcsolatot a sajtóval is – ez kezdetekben főleg a helyi sajtót jelentette. Ennek köszönhetően készült vele jó néhány interjú, cikk.
8. Megkereste azokat a potenciális terjesztőket, akik számításba jöhettek az értékesítés és népszerűsítés folyamatában. Így került fel a könyve Az én könyvem oldalára is.
9. Megszervezte a szállítást; sikerült egy rendkívül kedvező ajánlatot kapnia az egyik csomagküldő cégtől.
10. A vásárlástól számított 2 hétre időzített emailben kérte az olvasókat, hogy írják meg a véleményüket, küldjenek egy képet a könyvről. Ezeket is megosztotta közösségi média felületein.

• email listát épített;
•  hangsúlyt fektetett a SEO ill. megfelelő kategorizálásra, kulcsszavazásra a boltok keresőjéhez
• könyvbemutatót szervezett;
• kritikát írattatott a célközönsége által ismert megfelelő platformokon és számos könyves platformon (pl moly. hu).

Sok lépés, nagy munka, de ami biztos, a könyv megélte a második javított kiadást is.

Ahogy Gyöngyvér mondja: „Összességében a magánkiadással jók a tapasztalataim, anyagilag bőven pozitívban vagyok, bár nem fogok meggazdagodni – igaz nem is ez a célom. Inkább csak az, hogy eljusson az olvasókhoz, amit írok; kapjak visszajelzést, elismerést és valamennyi pénzt a munkámért. Így lesz kerek az élmény. Így maradok motivált, hogy folytassam az írást, ami a szenvedélyem. Biztatok mindenkit, aki késztetést érez, hogy vágjon bele! Én most nagyon élvezem az „íróságot”, és mindazt, ami vele jár.”

Tudom, ijesztőnek tűnik ez a sok teendő. Talán az is. De megéri. Hidd el!