„Ha egy könyvnek te vagy a szerkesztője, akkor az már önmagában jó reklám!”
– írta egyszer nekem az egyik szerzőm. A mai napig nem tudom, hogyan kell reagálni ilyen és ehhez hasonló visszajelzésekre. Megérdemlem? Igaz lehet? Áh, csak elfogult – gondolom magamban. Akárhogy is van, egy valami biztos: szenvedélyesen szeretem a munkámat.
Azt hiszem ennek is köszönhető, hogy szinte kivétel nélkül hozzám hasonló értékrendű szerzőkkel hoz össze a sors. Mindig is erre vágytam – igaz kapcsolódásokra. Erre is törekszem, hisz akár tetszik, akár nem: a szerkesztő a könyv második lelke. Ő az, aki együtt rezeg az íróval, együtt gondolkozik vele, támasz akár az írás teljes folyamata alatt, vagy csak a kész kézirat gondozásánál, segít előszót, fülszöveget írni stb.
Amikor szerkesztői felkérést kapok (és el is vállalom), pontosan így tekintek a megbízásra. Egy húron szeretnék pendülni a szerzővel, szeretném, ha olyan kapcsolat alakulna ki közöttünk, amelyben már-már kitaláljuk egymás gondolatát, amelyben tudja a másik fél, hogy bármikor felhívhat, mert számomra nem teher segíteni, netán csak meghallgatni őt.
Ez egy igen erős szövetség,
ami komoly hatással van úgy a közös munkára, mint a végeredményre.
Akkor ideális, ha nem kell nagyítóval keresni a másikat, mert természetesen, hogy van.
Szerencsére ebből a szövetségből akad már jó pár, mutatok is néhány felemelő, inspiráló, olyan igazi kapcsolódásokkal teli minőségi munkát.